Definíció
Az elnevezés a görög antropos: ember; és sophia: bölcsesség származik. Ez a medicina a Rudolf Steiner által kidolgozott antropozófia, az emberi bölcsesség taná-nak elvein nyugszik.
Eredet
Az antropozófus orvoslás Rudolf Steiner (1861-1925) filozófus tanaira épül, aki egyben a Waldorf pedagógia és a biológiai-dinamikus mezőgazdaság életre hívója.
Az antropozófiában a filozófia, a misztikum, a vallás és a természettudomány elemei keverednek. E tan szerint az ember történelmi-kozmikus fejlődése során négy lénytagot fejlesztett ki, amelyek a következők:
- az úgynevezett fizikai test, mely az antropozófia szerint az ásványvilággal való kapcsolatot jelzi;
- az étertest (élettest), mely a növényvilághoz való viszonyt fejezi ki;
- az asztráltest, mely az állatvilágnak felel meg;
- az Én, mely az – eddigi – evolúció legmagasabb formája.
Ha ezeknek a komponenseknek az egyensúlya megbomlik, az ember beteg lesz.
Az antropozófus orvoslás szerint az emberi test hármas tagozódású:
- idegi-érzékszervi rendszer: az értelmi-képzeleti élet hordozója;
- emésztési-végtag rendszer: az akarati élet hordozója;
- és a fentiek között egyensúlyt biztosító ritmikus rendszer: az érzelmi élet hordozója.
E három egyensúlya, egysége jelenti az egészséget, egyensúlyuk megbomlása pedig a betegséget.
Módszer
Az antropozófus orvoslás elismeri a természettudományos orvoslás ismereteit, ám azt saját felismeréseivel kitágítja. Az általa használt gyógyszerek természetes ásványi, növényi, állati és ritkán emberi eredetű anyagokat tartalmaznak, legtöbbször - a homeopátiás orvosságokhoz hasonlóan - potenciált és dinamizált formában. Alapanyagaik gyűjtésekor és előállításakor figyelembe veszik a különböző napszakok, illetve évszakok kozmikus hatásait is. Legismertebb gyógynövényük a fagyöngy, amelyet a rák gyógyításánál is alkalmaznak.
Az antropozófus orvoslásnak szerves része a paciens táplálkozásának vizsgálata valamint a vele való beszélgetés, figyelembe véve addigi élettörténéseit.
